Az Új Kenyér ünnepe – avagy augusztus 20. gluténérzékenyként

Az Új Kenyér ünnepe – avagy augusztus 20. gluténérzékenyként

Augusztus 20-án minden évben nemzeti ünnepséggel emlékezünk meg az államalapításról. Ilyenkor ünnepeljük I. István szentté avatását, a Szent Koronát, az alkotmányt és bizony, ez az Új Kenyér ünnepe is! Folytatódik a Tibidabo Tudástár!

Mi is az a kenyéráldás?

Az augusztus 20-i ünnepnek ma is fontos eleme a kenyéráldás. A nemzeti színű szalaggal átkötött cipót megszentelik, megáldják, majd szétosztják a darabjait. A hagyomány szerint aratás után Szent István-napra sütik az új búzából készült első kenyeret.

Ezen a napon országszerte aratóünnepeket tartottak, ahol az aratás befejeztével az aratók búzakalászból és mezei virágokból aratókoszorút vagy búzababát kötöttek és ünnepélyes menetben a gazda elé vitték azt. Ezután mulatságot tartottak, amellyel le is zárult az aratóünnep.

Az Új Kenyér és a gluténérzékenyként

Bizony, mint minden hagyományőrző ünnepen, ezt a napot is bonyolultnak tűnhet gluténérzékenyként élvezni. Azonban közel sem kell, hogy így történjen! Ma már számos alternatíva áll rendelkezésre, széles a paletta a gluténmentes kenyerek között, így könnyen elkészíthetjük vagy megvásárolhatjuk magunknak saját, „gluténmentes Új Kenyerünket”.

Fontos megemlíteni, hogy attól még, mert a hagyományos búzából készülő kenyérről ugyan le kell mondania egy gluténérzékenynek, ám ez nem azt jelenti, hogy ízben és állagban kompromisszumot kell kötnie!

A piacon leginkább elterjedt rizslisztes, burgonya -és kukoricakeményítős, ízfokozókkal és mesterséges adalékanyagokkal készülő gluténmentes veknik helyett, ízben, állagban és összetételben is minőségibb alternatívát igyekezzünk választani!

Ünnepeljetek velünk a pékségben!

Nálunk, a Tibidabo Gluténmentes Pékségben mennyeien ropogós kérgű, légiesen puha, lyukacsos belsejű kenyereinket úgy alkottuk meg, hogy azok számos különféle, speciális étrendbe beilleszthetők legyenek. Összetevőik közül mellőztük a legtöbb gluténmentes pékség által használt, gyors felszívódású szénhidrátot, mint a kukorica, rizs vagy a burgonya. Helyettük minőségi szupergabonákat válogattunk össze, mint a hajdina és a köles, keményítőnek tápiókát használunk, a rostdússág érdekében pedig útifűmaghéjat és bambuszrostot adtunk hozzájuk.

Ráadásul augusztus 19-én különleges ünnepi kenyérkóstolót tartunk Budapesten, a Dohány utca 7. szám alatti üzletünkben, ahova minden kedves mentesen étkezőt és érdeklődőt szeretettel várunk! Gyertek el és élvezzük együtt az Új Kenyér havát, kompromisszumok nélkül!

Gluténmentes fonott kalács 290g

2.520 Ft (2.136 Ft + ÁFA)

Gluténmentes sokmagvas vekni 470g

2.740 Ft (2.322 Ft + ÁFA)